Önismereti-kommunikációs képzés

Önismereti-kommunikációs képzés

November 24-én, szombaton, a Salamon Ernő Gimnázium IX.B osztályának tartott önismereti, kommunikációs műhelyt drd. Fodor Rita, szociális munkás, az Élmény Alap egyik idei ösztöndíjasa.

A tréningnek kettős célja volt: Első, hogy a diákok közelebb kerüljenek önmagukhoz, és saját magukkal való viszonyuk jobb legyen. Második cél, hogy tudatosan kommunikáljanak és tudják kifejezni érzelmeiket. A program során olyan gyakorlatokat alkalmaztak melyek elvégzésével közelebb kerülhettek a célhoz. Használták a Fessünk Álmokat program (Mural Moral Módszer alapján) több elemét, mely az önismeretet segíti elő művészeti eszközök alkalmazásával.

 

Élmény Alap

Az Élmény Alap egy közösségi pénzalap, amely a gyergyói közösség fejlesztése érdekében működik. Közösségi kezdeményezésre és a közösség támogatásával jött létre és működik 2018 óta.

 

Általános célunk a gyergyói fiatalok támogatása abban, hogy aktív élményekben részesüljenek a természetben és emberi közösségekben. Fejlődjön kezdeményező készségük, közösségi gondolkodásuk, megtapasztalják a tanulás- és tehetségük kibontakoztatásának örömét.

 

Ennek érdekében támogatjuk a fiatalok kezdeményezéseinek megvalósulását, oktatási, személyiség- és közösségfejlesztő programokat szervezünk és támogatunk, illetve alkalmi ösztöndíj-támogatást biztosítunk tehetséges fiataloknak.

Elérhetőség

weblogoszoveggel100

Az Élmény Alapot a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont adminisztrálja.

Programfelelős: dr. Dániel Botond

Tel.: 0740-053604
E-mail: elmenyalap@eroforraskozpont.ro