[31.10] Őszi pályamunkák nyilvános bemutatója

Previous Next

Az Élmény Alap 2019-es kiírásán 7500 lejes keretre lehetett pályázni. A kiírásra 3 ösztöndíjpályázat és 6 ifjúsági kezdeményezés érkezett be. A teljes pályázati összeget kiosztottuk.

Az Ifjúsági Kezdeményezések kategóriában felszerelésre, fogyóanyagokra kapott támogatást a frissen alakuló madarász csoport (1500 lejt), a Vöröskereszt önkéntesei (1500 lejt) és a Szín-Kron csoport (1328 lejt). A zenekarok közül idén, mivel eddig csupán egyszer kaptak támogatást az Élmény Alapból, a Teddy Queen együttes nagylemez pályázatát a kuratórium 1500 lejjel támogatja, utólagos finanszírozással, amit a nagylemez elkészülte és az elszámolás beadása után kaphat majd meg a zenekar. A Jókedvű Keresztény Ifjak (Szent István plébánián működő ifjúsági csoport) pályázata ezúttal nem készpénzes támogatást kap, hanem lehetőséget arra, hogy bekerüljön a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont SocioStartUp programjába, és az önállóan pályázzon a Communitas Alapítvány tavaszi pályázati kiírásán. A Rafters zenekar, mivel már két alkalommal is támogatásban részesült az Élmény Alapból, idei pályázatával az utolsó helyre szorult, és kerethiány miatt már nem tudtuk támogatni idei kezdeményezésüket.

Egyéni ösztöndíjat kategóriában mindhárom pályamunkát támogatjuk, Bajkó Hanna és Berszán-Árus Dániel lovas-illetve rajz-felszerelésekre kap 500-500 lejt, míg Elekes Péter 672 lejes támogatásban részesül, amit továbbképzésre használhat fel.Utóbbi támogatás az 500 lejes alaptámogatás és a Szín-Kron csoport keretéből fennmaradt töredék összege, a kuratórium ezt a döntését azzal indokolja, hogy az Élmény Alap céljai között kiemelt szempont a képzés általi fejlődés.

Gratulálunk minden pályázónak a pályamunkákhoz!

Élmény Alap

Az Élmény Alap egy közösségi pénzalap, amely a gyergyói közösség fejlesztése érdekében működik. Közösségi kezdeményezésre és a közösség támogatásával jött létre és működik 2018 óta.

 

Általános célunk a gyergyói fiatalok támogatása abban, hogy aktív élményekben részesüljenek a természetben és emberi közösségekben. Fejlődjön kezdeményező készségük, közösségi gondolkodásuk, megtapasztalják a tanulás- és tehetségük kibontakoztatásának örömét.

 

Ennek érdekében támogatjuk a fiatalok kezdeményezéseinek megvalósulását, oktatási, személyiség- és közösségfejlesztő programokat szervezünk és támogatunk, illetve alkalmi ösztöndíj-támogatást biztosítunk tehetséges fiataloknak.

Elérhetőség

weblogoszoveggel100

Az Élmény Alapot a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont adminisztrálja.

Programfelelős: dr. Dániel Botond

Tel.: 0740-053604
E-mail: elmenyalap@eroforraskozpont.ro