Kulináris élmény jótékony céllal ötvözve

Kulináris élmény jótékony céllal ötvözve

Gyergyószentmiklóson a december a legfontosabb hónapja az évnek mind az ünneplés, mind az ajándékozás szempontjából. A közösség tagjai ugyanis évente összefognak és egy jótékonysági vacsora keretén belül a helyi fiatalok tehetséggondozását támogatják.

Harmadik alkalommal szerveznek Jótékonysági vacsorát az Élmény Alap támogatására Gyergyószentmiklóson. Az est megálmodója és fő támogatója Erdélyi Róbert (Mazsi), aki a jótékonysági megmozduláshoz különleges gasztronómiai élményt is kínál: a budapesti Beef Heaven by Tuning csapatának ínyencségeit.

A december 4-én, 19 órától kezdődő esemény „Együtt a nagy álmokért!” szlogennel indul és olyan gyergyószéki és elszármazott vállalkozókat, magánszemélyeket szólít meg, akik a helyi fiatalok tehetséggondozását, közösségi kezdeményezéseit támogatnák. Az előző évek példájára idén is rövid előadással készül a kedvezményezettek egyike, a négy fogásos kulináris vacsora pedig a „hab a tortán”.

A Jótékonysági vacsorán való részvétel előzetes jelentkezéshez kötött az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, november 27-ig.

Küldetésünk

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szakmai erőforrásokat, útmutatást, támogatást biztosít civil szervezetek és fiatalok számára, a helyi közösség életképességének növelése érdekében.

Fenntartóink

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpontot
a Műhely Egyesület és az
Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért működteti

Kapcsolat

Programfelelős:
dr. Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: danielbotond@muhely.eu